A mostani autója lehet az utolsó

Hidi János, a MOL vezető közgazdásza az index.hu-nak mesélt arról, hogy a tudományos-fantasztikus jövőkép hamarosan valósággá válhat:

Hamar eljöhet az a pillanat, amikor hagyományos autónkat már nem lesz érdemes beindítani, mert a kedvenc szolgáltatónk feleannyiért elvisz minket úticélunkhoz, háztól házig. Ha a technikai, szabályozási és bizalmi problémák elhárulnak, akkor onnantól az átmenet gyors lesz. Persze nem lehet tudni, hogy ez mikor történik meg.

Nemrég jelent meg egy San Francisco-i elemző cég víziója meglepő számításokkal. Azért hívom víziónak, mert mai szemmel ez a jövőkép még meglehetősen optimistának látszik, de mégse a sci-fi világa. Eszerint várhatóan 2021-ben engedélyezik az Egyesült Államokban az önvezető autók önálló közlekedését, majd tíz évvel később az országban megtett utaskilométerek 95 százaléka már saját autó helyett szolgáltatásként igénybevett utazás lesz (transport-as-a-service, TaaS).

bosch-daimler

Az okostelefonokéra emlékeztető forradalmi változás legfőbb hajtóereje a gazdaságosság: a saját autóval való közlekedéshez képest a szolgáltatásként vásárolt mobilitás számításaik szerint évente 2000 dollárral lesz olcsóbb, mint egy meglévő használt autóval. Ha pedig valaki új autó vásárlásán gondolkozik, akkor számára a költségelőny 5600 dollár lesz évente. Egy kilométerre vetítve a TaaS költsége fele annyi lehet, mint egy meglévő használt autó teljes használati és birtoklási költsége, és tízszer olcsóbb, mint egy új autó vásárlása esetén. Honnan származik ez a nagy becsült költségelőny? Eszerint a vízió szerint a TaaS szolgáltatók önvezető villanyautókat fognak használni, amelyek üzemeltetése olcsóbb, potenciális futásteljesítményük sokkal nagyobb és kihasználtságuk magasabb lesz, mint a saját tulajdonú, belső égésű autóké.

Forrás: www.index.hu

Fotó forrása: Bosch-Daimler

A teljes cikk itt olvasható.

Világviszonylatban is egyedülálló autonómjármű-tesztpálya épül Zalaegerszegen

autó-hMi a helyzet az önműködő autók piacán, mik a legújabb 5G-fejlesztések, és mitől lesz egyedülálló a Zalaegerszegen épülő tesztpálya? Dr. Szalay Zsolttal, a Budapesti Műszaki Egyetem Gépjárműtechnológiai Tanszékének vezetőjével beszélgetett a hvg.hu újságírója.

A gépjárműfejlesztés területén megfigyelhető az automatizáltság folyamatos térnyerése, erre példa a Google vagy a Tesla járművei, de a területhez kapcsolódik több autógyár is: például a Volvo már évek óta szereli autóiba az adaptív tempomatot vagy az automatikus fékrendszert, mely képes az előttünk haladó járművet követni vagy veszély esetén megállni. Mivel ez egy viszonylag friss és gyorsan változó terület, Magyarország szeretne az élmezőnyben lenni a fejlesztésekben, azért épül az egyedülálló tesztpálya Zalaegerszegen, ahol minden körülmény adott lesz az önvezető autók kipróbálására.

A zalai tesztpályával egyébként Magyarország felkerülhet az autonóm járműgyártás térképére, sőt, az élmezőnybe kerülhet. (A tanszéknek is van egyébként autónóm járműve már, egy átalakított Smart, melyről keveset hallottunk). A nagy autógyártó cégeknek ugyanis mind van tesztpályája, de azok funkcióban eltérnek az előreláthatólag 2018 nyár elején átadásra kerülő, 260 hektáron elterülő fejlesztéstől. Olyanokra is gondoltak a magyar mérnökök, kutatók, melyekre mások még nem, vagy eddig nem valósították meg ezeket. „A már meglévő autonóm járműveknek tervezett tesztpályáktól a mienk 8 ponton tér el, erről egy tudományos cikk is meg fog jelenni a közeljövőben” – mondja Szalay.  Ha arról hallunk, hogy „tesztpálya”, egy Hungaroringhez hasonló rendszert képzelünk el, pedig ezek a pályák nem hasonlítanak rá.

Forrás: www.hvg.hu

A teljes cikk itt olvasható.

Autók hálózatban

cwA jövő közlekedésének meghatározó jellemzője a hálózatba kapcsoltság. A járművek rádiós kommunikációval tartják a kapcsolatot a külvilággal: adatokat továbbítanak magukról és fogadnak kívülről. A jelenség már létezik, kiteljesedését az önvezető autók hozzák majd el.

Miközben Zalaegerszegen épül a majdan önvezető autókat fogadó tesztpálya, már ma is egyre több olyan technikai megoldással találkozhatunk, amely a járművek – egyelőre csak a vezetővel közlekedők – hálózatba kapcsolására épül. Ezen eszközök számos feladatot látnak el, így például gazdaságosabbá teszik az üzemeltetést, segítik a navigálást és a parkolást, továbbá – nem utolsósorban – fokozzák a járművek és a közlekedés biztonságát. Vagy másképpen megközelítve a kérdést: fontos szerepet játszanak többek között a nagyvárosok forgalomszervezésében, a környezetszennyezés és a közlekedés okozta stressz csökkentésében. Noha a fejlesztők szeme előtt minden bizonnyal az autonóm járművek lebegnek, a részeredmények fokozatosan már megjelennek a járművekben.

Forrás: www.computerworld.hu

A teljes cikk itt olvasható.

Minden gyártó, aki önvezető autót akar tesztelni, ide fog jönni

15079451_96988601fbb70ad15775b92327493ff4_wmOkos gyorsforgalmi út lesz  az M7-est és Zalaegerszeget összekötő útpálya, amely remekül kiegészíti majd a Zalaegerszegen létesítendő, az önvezető autók fejlesztését segítő, Európában egyedüli tesztpályát – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Lepsényi István hozzátette: az autóút okossá tétele csak kis mértékben emeli az útépítési költségeket.

A gyorsforgalmi út építésével Zalaegerszeg majdnem egy órával közelebb kerül Budapesthez – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a kormányzat azt is eldöntötte, hogy épít Zalaegerszegen egy próbapályát, amelyen a hagyományos járműtesztelésen és vizsgálaton túl az elektromos és az önvezető járműveket tesztelni lehet. „Így ez a gyorsforgalmi út – azon túl, hogy összeköti Budapestet Zalaegerszeggel – nagyon jó lehetőséget kínál arra, hogy azokat az önvezető járműveket, amelyeket tesztkörülmények között, egy zárt pályán már kipróbáltak, az életben egy működő autópályán is ki tudjuk próbálni”

Az autópálya a jövőben nem egyszerűen egy olyan passzív felület lesz, ahol a járművek közlekednek, hanem egy olyan terület, ahol maga az autópálya nagyon sok információt biztosít a járművezetőknek a pálya feltételeiről és az esetleges balesetről. Ezen túl pedig arra is lehetőséget biztosít, hogy a járművek egymással is kommunikáljanak” – fűzte hozzá Lepsényi István. Az államtitkár elmondta, hogy pontosan még nem lehet tudni, hogy ez a fejlesztés mennyivel emeli az autópálya építési költségeit, mert most még a szakmai kérdések tisztázása folyik. „Jelenleg az 5G-s technológia képes arra, hogy ilyen óriási adatforgalmat biztosítson, aminek a fejlesztése most folyik, de vannak más technológiák is, amelyek alkalmazhatók”. Elmondta, hogy most készítik elő és hasonlítják össze a tesztpályán használható különböző technológiákat, hogy kiderüljön, melyik a legalkalmasabb a járművekhez.

Forrás: www.infostart.hu

A teljes cikk itt olvasható.

Felgyorsult az önvezető autók nemzetközi szabályozása

lead_560wAz autopro.hu az önvezető járművek közlekedésének jövőbeli szabályozásába enged betekintést. A témában dr. Nyalka Csaba, a DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi iroda együttműködő ügyvédje nyilatkozott a nemzetközi szabályozás kiemelt fontosságáról.

Ausztriában már tesztelhetnek önvezető autókat közutakon – továbbgondolva ezt, már most érdemes eltöprengeni azon, hogy milyen készültségi fokban van az autonóm közlekedést érintő nemzetközi szabályozás. 2016-ban hatályba lépett a Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény módosítása, ami az autonóm közlekedés fejlődésének egyik újabb fontos állomása.

Fontos kiindulópont, hogy a nemzetközi jog szabályai az autonóm közlekedéssel kapcsolatban is kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Ez érthető, hiszen egy állam önálló, másokkal nem egyeztetett közlekedési szabályrendszere azt a veszélyt hordozná magában, hogy az országhatárnál ki kellene kapcsolni az automatizált rendszereket vagy a belföldön megfelelően felszerelt járművekkel külföldön, az eltérő szabályrendszer miatt nem lehetne közlekedni.

Forrás: www.autopro.hu

A teljes cikk itt olvasható.

Az osztrák közutakon már tesztelik az önvezető járműveket

Hosszú előkészítő munka után Ausztriában hatályba lépett az a rendelet, melynek eredményeként önvezető járműveket tesztelnek közutakon. Az aktuális fejleményekről  dr. Nyalka Csaba, a DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi iroda együttműködő ügyvédje számolt be az autopro.hu-nak.

A folyamat dinamikájára jellemző, hogy egy nappal a rendelet hatálybalépése után az A9-es autópálya osztrák részén sor került önálló kormányzásra, fékezésre és gyorsításra képes járművek tesztelésére. Az első rendszeres tesztelések pedig 2017. januárjától indultak el többek között az A2-es autópályán, elsődlegesen a Laßnitzhöhe és Modriach közötti, több, mint 60 km-es útszakaszon, továbbá az A9-es autópályán, valamint az S35-ös, az S36-os és S6-os gyorsforgalmi utakon. Az osztrák közlekedési minisztérium tájékoztatása alapján  már most látható, hogy a közeljövőben Salzburgban lehet majd találkozni teljesen autonóm autóbusszal.

Forrás: www.autopro.hu

A teljes cikk itt olvasható.

Az autonóm Future Bus tesztelése

Húsz kilométert tett meg a Mercedes-Benz önjáró Future Bus nevű busza az amszterdami Schipol reptér és Haarlem városa között. A futurisztikus busszal a CityPilot elnevezésű autonóm járművezető technológiát tesztelték, mely nyílt terepen 70 kilométer per órás sebességgel tud önállóan haladni, és pontosan leparkol a megállókban, ahol automatikusan nyitja és zárja az ajtókat. Az útvonalon a busz önállóan jutott át nagy kereszteződéseken, segítette a gyalogosok közlekedését, és egyáltalán nem volt szüksége emberi beavatkozásra.

Forrás: http://index.hu/tech/2016/07/19/onmukodo_buszt_teszteltek_hollandiaban/

Önvezető autók workshop a BME-n

“Többszintű, gazdaságos laborfejlesztést, külföldi hallgatókat és gyors nemzetközi tudományos eredményeket tervez a BME az autonóm járművek mérnöki terület oktatásában és kutatásában.

jovo_autoi_recar_01“Az oktatás, az ettől elválaszthatatlan kutatás-fejlesztés, valamint – az autonóm járművek használatának jóváhagyása miatt is fontos – magyarországi tesztpálya: ezek a RECAR kutatóközpont (Research Center for Autonomous Road Vehicles) pillérei” – foglalta össze Szalay Zsolt, a BME KJK Gépjárművek és Járműgyártás Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.

„A jövő autói” című konferencia előadója nemzetgazdasági szinten is megtérülő befektetésnek minősítette az Orbán Viktor miniszterelnök által a rendezvényen bejelentett, autonóm járművek tesztelésére is alkalmas járműpályát. ”

A teljes cikk a BME központi honlapján olvasható!

 

Akadémiai előadás intelligens járművekről

Bokor József és Palkovics László professzoraink előadást tartottak a Magyar Tudományos Akadémián intelligens járművek témakörben.

Bokor_MTA“A fedélzeti irányítórendszerektől a teljes autonómiáig juthatnak el képzeletben az intelligens járművek iránt érdeklődők Bokor József, az MTA rendes tagja, Palkovics László, az MTA rendes tagja és Peter Kössler, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatója előadásán. Kiderül, hogy milyen jelentősége van a fejlesztésben az érzékelésnek, a kommunikációnak, a járműdinamikának és az irányításnak. Az is megtudható majd, hogy milyen minőségi követelmények jelennek meg az ember által vezetett járműveken alkalmazott fék-, kormány- és felfüggesztésirányításhoz képest az irányíthatóság, az elérhetőség és a robusztusság terén. A három szakember az alapkutatás és fejlesztés, a felsőoktatás, valamint egy nagy gyártó cég szemszögéből mutatja be az autonóm járművek hazai kutatási eredményeit, jövőbeli lehetőségeit. Ezek az eredmények nagymértékben hozzájárultak és hozzájárulnak a járműiparban jelen levő cégek, fejlesztő központok idetelepüléséhez és fejlesztő tevékenységük sikeréhez.”

A teljes hír az MTA oldalán érhető el:
http://mta.hu/mta_hirei/akademiai-kozgyules-uj-tartalommal-es-akademikusvalasztassal-106394

Új mesterképzés indul

educationA RECAR együttműködés keretében a BME-n és az ELTE-n két angol nyelvű mesterszak indítását tervezik: a 2018. februárjában induló képzések résztvevői a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán az „Autonomous Vehicle Control Engineer”, az ELTE Informatikai Karán pedig a „Computer Science for Autonomous Driving” szakon szerezhetnek mérnöki, illetve informatikus diplomát.

„A BME egyik fontos küldetése a színvonalas mesterképzés biztosítása, amely így új elemmel bővül” – hangsúlyozta a BME rektora.

Részletek itt találhatóak.

WP-Backgrounds Lite by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann 1010 Wien