A legújabb autók közül egyre többen található valamilyen sávtartó vagy részlegesen önvezető technológia, és nyílt titok, hogy a jelenlegi modellek utódai még ennél is sokkal fejlettebb önvezető funkcióval bírnak majd. Egyesek azt gondolhatják, hogy emiatt belátható időn belül teljesen meg fog szűnni a jogosítvány, szakértők szerint azonban várhatóan máshogy alakulnak a dolgok.
A jogosítvány még jó ideig nem fog megszűnni, azonban a megszerzéséhez az eddigiektől eltérő tudásról is tanúságot kell majd tenni. Mégpedig amiatt, hogy a sofőrök az elkövetkezendő években adott esetben biztonsággal át tudják venni a kontrollt az autóktól, ha a helyzet éppen úgy alakul.
A Tesla, tervei szerint várhatóan már 2019-ben piacra dobja első Level 5-ös autóját, melyben már egyáltalán nem lesz szükség sofőri beavatkozásra. Amennyiben elterjednek a Level 5-ös autók, a kocsikból a kormány és a pedálok is el fognak tűnni, és ekkor valószínűleg már jogosítványra sem lesz szükség, hiszen az autók ténylegesen teljesen maguktól fognak közlekedni.
Forrás: www.hvg.hu
Kép: Mercedes-Benz-smart vision EQ fortwo
Az eredeti cikk itt olvasható.