Okos gyorsforgalmi út lesz az M7-est és Zalaegerszeget összekötő útpálya, amely remekül kiegészíti majd a Zalaegerszegen létesítendő, az önvezető autók fejlesztését segítő, Európában egyedüli tesztpályát – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Lepsényi István hozzátette: az autóút okossá tétele csak kis mértékben emeli az útépítési költségeket.
A gyorsforgalmi út építésével Zalaegerszeg majdnem egy órával közelebb kerül Budapesthez – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a kormányzat azt is eldöntötte, hogy épít Zalaegerszegen egy próbapályát, amelyen a hagyományos járműtesztelésen és vizsgálaton túl az elektromos és az önvezető járműveket tesztelni lehet. „Így ez a gyorsforgalmi út – azon túl, hogy összeköti Budapestet Zalaegerszeggel – nagyon jó lehetőséget kínál arra, hogy azokat az önvezető járműveket, amelyeket tesztkörülmények között, egy zárt pályán már kipróbáltak, az életben egy működő autópályán is ki tudjuk próbálni”
Az autópálya a jövőben nem egyszerűen egy olyan passzív felület lesz, ahol a járművek közlekednek, hanem egy olyan terület, ahol maga az autópálya nagyon sok információt biztosít a járművezetőknek a pálya feltételeiről és az esetleges balesetről. Ezen túl pedig arra is lehetőséget biztosít, hogy a járművek egymással is kommunikáljanak” – fűzte hozzá Lepsényi István. Az államtitkár elmondta, hogy pontosan még nem lehet tudni, hogy ez a fejlesztés mennyivel emeli az autópálya építési költségeit, mert most még a szakmai kérdések tisztázása folyik. „Jelenleg az 5G-s technológia képes arra, hogy ilyen óriási adatforgalmat biztosítson, aminek a fejlesztése most folyik, de vannak más technológiák is, amelyek alkalmazhatók”. Elmondta, hogy most készítik elő és hasonlítják össze a tesztpályán használható különböző technológiákat, hogy kiderüljön, melyik a legalkalmasabb a járművekhez.
Forrás: www.infostart.hu
A teljes cikk itt olvasható.